A hemodialízis nagy erőforrásigényű kezelés, amelyhez kezelésenként 300-600 liter víz és 7-19 kWh elektromos áram szükséges, és amelynek során 0,8-1,2 kg veszélyes hulladék keletkezik.
A dialízis kezelések egyre szélesebb körű alkalmazásának jelentős környezeti és gazdasági hatásai vannak. A betegek számának drámai növekedése mellett a dialízis környezeti következményeit tovább fokozza az orvostudomány és az alkalmazott technológiák fejlődése is.
A Fresenius Medical Care az Európai Dializáló és Transzplantációs Ápolók Szövetségével / Európai Vesebeteg-Ellátók Szövetségével karöltve elindította a „Go Green a Dialízisben” elnevezésű kezdeményezést. A programban számos szakember, köztük szakápolók, dialízis technikusok és környezetvédelmi szakemberek vesznek részt, akik a dialízisre vonatkozó környezetvédelmi irányelveket dolgoztak ki. A program célja az, hogy tudatosítsa a dialízis központokban dolgozó személyzetben a kezelések környezeti vonatkozásait. Az irányelvek a környezetirányítás általános kihívásaira, és a hulladék, valamint a víz- és áramfogyasztás kérdéskörére terjednek ki.
2007-ben a Fresenius Medical Care vezetősége elindította az első Környezetvédelmi Programot. A program célja az, hogy tovább hangsúlyozza a szolgáltatásainkhoz kapcsolódó környezeti vonatkozásokat. A program keretében célértékek kerültek meghatározásra a kezelések során keletkező veszélyes hulladék mennyisége, valamint a víz- és áramfogyasztás tekintetében annak érdekében, hogy a NephroCare dialízis központok a jövőben kisebb terhet rójanak a környezetre.

