Ahhoz, hogy megalapozott döntést hozzon transzplantáció előtt, Önnek ismernie kell az esetleges veszélyeket is. Egy donorvese fogadásához három alapvető kérdés kapcsolódik: kilökődés, működőképesség, élettartam. Az átültetés után szedni kell bizonyos gyógyszereket, többek között immunszupresszív szereket, melyek csökkentik a kilökődés kockázatát. Alapvetően fontos, hogy a szakorvos által felírt minden gyógyszert beszedjen, hogy minimálisra csökkenjen a kockázat. Mivel azonban ezek a gyógyszerek csökkentik az immunrendszer működését, nagyon fontos, hogy vigyázzon magára a műtét után.
Ami a működést illeti, egyes donorvesék a műtét után azonnal elkezdenek „dolgozni”, míg másoknak ehhez néhány nap szükséges. Ebben az esetben dialízisre lehet szükség, míg az új vese megfelelően kezd működni. Ez gyakran előfordul, és nem feltétlenül jelenti az átültetés sikertelenségét, ne aggódjon!
A sikeresen beültetett donor vese átlagban 10 –15 évig működik, mert a veseműködés idővel lassan csökken. Ezután mindig lehetőség lesz visszatérni a dialízisre, vagy megpróbálni egy másik donor vesét találni élődonor útján vagy az országos transzplantációs várólistán keresztül.
Bár adódhatnak szövődmények, nem érdemes ezek miatt előre aggódni. A nefrológus szakorvos a műtét előtt, közben és után megadja a lehető legjobb kezelést és minden kérdést vagy aggályt meg lehet vele beszélni.